Tollazat A vesszõ vége elõtt található. Általában három van belõle 120 fokos szögben. Egy közülük eltérõ színezetû, ez a vezértoll. Vannak speciális vesszõk, melyeken ennél kevesebb, több vagy épp érdekesnek tûnõ elrendezésû toll található. Ezekrõl majd ejtek szót a végén.

Göb (Nock point) Ahhoz, hogy a lövés igazán pontos legyen, az kell, hogy az íj markolatát mindig ugyanott fogjuk, és a vesszõt is minden esetben ugyanoda tudjuk illeszteni. Ebben segít az idegre helyezhetõ göb. Felhelyezése a következõképp történjen. Meg kell fogni a markolatot azon a fix ponton. A függõlegesre állított íjra vízszintesen kell felhelyezni a vesszõt, majd kb 4-5 milliméterrel feljebbhúzni a vesszõvastagságtól függõen. Ezáltal a vesszõ enyhén elõre fog bukni. Így kell felhelyezni a göböt a vesszõ alá, vagy fölé, egyéni izlésnek megfelelõen, vagy lehet két göböt is tenni és közé illeszteni a vesszõvéget minden esetben. Alacsonyra helyezett göb esetén a tartó kézen kifutó vesszõ felsértheti a kezet, magas göb esetén pedig a vesszõ bukdácsoló röppályát ír le. Ha több lövéssel sikerült kipróbálni a helyzetét, és az megfelelõ, akkor érdemes csak végleg feszorítani, mert elképzelhetõ, hogy elsõre nem sikerül tökéletesre és csúsztatni kell valamerre kissé.

Alkarvédõ Oldáskor a visszacsapódó ideg megütheti a tartó kéz alkarját. Ez súlyos sérüléseket is okozhat. Egyszerûbb esetben ez csak fájdalmas véraláfutás lesz, de hallottam már olyat, aminek érsebészeti beavatkozás lett a következménye. Olyat érdemes venni, amelyikben acélerõsítés található, mert jobban véd és tartósabb is.

Mediterrán fogás Feszítéskor az idegre kell ráfogni ujjbegyekkel. A mutató ujj a vesszõ fölött, a nagy- és gyûrûs ujjak a vesszõ alatt legyenek. Ez létezik kétujjas fogásként is. Ilyenkor a gyûrûs ujjnak nincsen szerepe. A vesszõt az íj bal oldalán vezetjük ki.

Apache-, vagy alsó húrfogás Ilyenkor a kettõ, vagy három ujjal a vesszõ alá kell fogni. Felülrõl a göb biztosít. Minden másban a mediterránra hasonlít. Húrmértékes célzásnál használatos, történelmi íjra nem jellemzõ, bár a szabályok nem tiltják, pusztán annyit mondanak ki, hogy egy ujj mindenképp érjen e vesszõhöz, annak pedig megfelel.

Ázsiai vagy mongol húrfogás Az utóbbi idõben erõsen terjed. Ennél a lövésmódnál a vesszõ az íj jobb oldalán fut ki a bal hüvelykujj tõpercén. Lövéskor az íj körbefordul és az ideg bal oldalról üti meg a lövõ alkarját. Az idegre fogás pedig a hüvelyk- és mutatóujjakkal történik úgy, hogy a hüvelykujj fog és a mutató pedig biztosít. Ha õseink valahogy lõttek lóról, akkor az majdnem biztos, hogy csak így tehették. A mediterrán fogás szerintem lovasíjászatra kevésbé alkalmas, akkor is, ha Kassai Lajos úgy lõ, az õ lövésmódjának teljesen más oka van. Alapjait tekintve minden sztyeppei kultúra egyforma volt, legyen az mongol, kipcsak vagy épp magyar. Még az elnevezések is egy tõrõl fakadnak (pl.: lovasezred mongolul tumen, magyarul tömény). A legutóbbi idõkig fennmaradt kultúrákban pedig ázsiai húrfogást használnak, csakúgy, mint tették az ezer éve. Az, hogy a sírokban nem maradt fenn feszítõgyûrû, nem jelenti azt, hogy nem is volt. Legfeljebb nem olyan anyagból, ami fennmaradhatott. Mindent egybevetve ez egy koránt sem egyszerû lövésmód. Önként adódik a kérdés: miért veszõdtek a sztyeppi nomád népek összetett reflexíjak készítésével, ami sokkal bonyolultabb és idõigényesebb feladat, mint az egyszerû botíjak elõállítása? (Egy összetett íj körülbelül hat hónap alatt, míg egy egyszerû íj a fa kiszárításával együtt két hónap alatt, száraz fából néhány nap alatt elkészíthetõ.) Ez két okra vezethetõ vissza. Egyfelõl a sztyeppvidéken nem honosak az egyszerû íjak készítésére legalkalmasabb fafajok, a kõris (Fraxinus) és a tiszafa (Taxus). Másfelõl a lóhátról használt íjnak olyan rövidnek kell lennie, hogy az ne akadályozza a nyeregben a lovas visszafordulását. A 140-150 centiméter fesztávolságú egyszerû botíjat nem lehet 70 centiméter körüli hosszra (egy felnõtt férfi szokásos húzáshossza) megfeszíteni, mert eltörik. Meg kellett találni azt a megoldást, amellyel megfelelõ erejû és gyorsaságú, de eléggé rövid, lovasíj „építhetõ". Felajzatlan honfoglalás kori íj Erre legalkalmasabb az ín-fa-szaru szerkezetû összetett íjkar. A sztyeppi nomád népek tehát nem valamiféle csúcsmodellt, „csodafegyver"-t alkottak, hanem egy olyan harci eszközt, amelyet lóhátról is használhattak. Az összetett reflexíj jellegzetes lovasfegyver. Az egyszerû botíj ezzel szemben tipikus gyalogosfegyver; ha megfelelõen „állítják hadrendbe", velük is kivívható a gyõzelem (például a crécyi csatában, 1346- ban). Mindent egybevetve: a honfoglaló magyarok összetett reflexíja nem volt sem jobb, sem rosszabb az európai népek egyszerû botíjainál. Fölényét nem nagyobb relatív teljesítménye adta, hanem az, hogy vágtató lóról is használhatták. Kalandozó õseink hadi sikereiket fõként szervezettségüknek köszönhették, vagyis annak, hogy jobban össze tudták hangolni a hadviselés elemeit (a stratégiát, a taktikát, a fegyverzetet és a logisztikát), mint az ellenfél.

AZ ÍJ EREJE Ajzatlan formájuk alapján botíjakat és reflexíjakat különböztetünk meg egymástól. A botíjak ajzatlanul többé-kevésbé egyenesek. A reflexíjak viszont mindig íveltek, s az ilyen íjat felajzásakor (amikor az ideget az íjra akasztják) ezzel az ívvel ellentétes irányban hajlítják meg. (A reflexíj szónak elfogadott magyarítása a „visszacsapó íj". Ezek az íjak azonban - ahogy a többi sem - nem csapnak vissza; legfeljebb „visszahajló íj"-nak nevezhetnénk õket.) A reflexíjaknak két alcsoportja: a teljes hosszukban rugalmas reflexíjak, valamint a végeiken 5-25 centiméteres hosszon emelõként mûködõ, merev csontlapokkal megerõsített „merev szarvú" reflexíjak. Ez utóbbiba tartoznak a honfoglaló magyarok íjai is. Az íjak a rugalmas részek szerkezete alapján szintén két csoportra oszthatók. Az egyszerû íjak rugalmas részei homogének, az összetett íjakéi réteges szerkezetûek. (Az „egyszerû" jelzõ ez esetben nem valamiféle lebecsülést fejez ki, hanem egy új típust jelöl.) Szinte minden típuskombinációra találhatunk példát a történelmi íjak vagy a természeti népek íjai, esetleg a modern sportíjak között. Az európai sztyeppi lovas népek - így a honfoglaló magyarok és a mongolok - összetett reflexíjat használtak, míg a nyugat- európai gyalogság egyszerû botíjat. Mivel az íjak használati értékét végsõ soron a kilõtt nyíl áthatoló sebessége, sebzõ és ölõhatása adja meg, a nyíl jellemzõi közül gyakorlati szempontból a nyíl mozgási energiája az elsõdleges. A mérések tanúsága szerint a természetes anyagú íjak esetében ezt döntõen az íj ereje határozza meg. (Igaz ugyan, hogy az erõt növelve növekszik az íjkarok tehetetlensége és vele együtt azonos nyilat használva csökken a hatásfoka, az íj teljesítménye mégis növekszik.) Az optimálisnál erõsebb íjak teljesítménynövekedése aránytalanul kisebb, mint a kifejtendõ erõ és a befektetendõ energia növekedése, de a nagyobb teljesítmény elérésének legegyszerûbb eszköze mégiscsak az íj erejének növelése. A természetes anyagokból készült, átlagos minõségû íjak ereje közötti különbség meglehetõsen pontosan jelzi abszolút teljesítõképességük különbségét. Magyarul: ha két természetes anyagú íj között az erõkülönbség meghaladja a 10 fontot, szinte biztosra vehetõ, hogy az erõsebb íjjal érhetõ el nagyobb nyílvesszõsebesség, bármilyen rossz is az íj relatív teljesítménye. Az íj ereje. Az íjnak az adott nyílvesszõhosszra (a kísérletekben 70 centiméterre) való megfeszítéséhez szükséges erõ. Tekintettel arra, hogy az íjászati szakirodalom túlnyomó többsége Angliában és az Egyesült Államokban jelenik meg, az íjak erejét fontban szokás megadni. Az íj energiatároló képessége. Az íjnak a kérdéses hosszra (esetünkben 70 centiméterre) való megfeszítése során végzett munkával egyenlõ. Az íjban tárolt energia a feszítési grafikonon felvett erõ és a feszítési elmozdulás szorzata. Az íj gyorsasága. Az íjból kilõtt nyílvesszõ kezdõsebességével adható meg. Számszerû értéke a nyíl tömegétõl is függ, ezért a különféle íjak összehasonlítására csak azonos tömegû nyilakkal mért értékek használhatók. Az íj energetikai hatásfoka. Ez az érték azt mutatja, hogy a megfeszítés során végzett munka (az íjban tárolt energia) hány százalékát kapjuk vissza a kilõtt nyíl mozgási energiájaként. Egy adott íj hatásfoka a kilõtt nyíl tömege szerint változik. Elsõ pillanatra nem tûnik logikusnak, de nehezebb nyilat alkalmazva az íj hatásfoka nõ. Az íjkarok tehetetlensége. A megfeszített íjban tárolt energia egy része az íj karjainak (és az idegnek) a mozgatására használódik fel, csak a „maradék" fordítódik a nyíl kilövésére. Az íjkarok mozdítására felhasznált energiát úgy tekintjük, mintha az íjból a valóságos nyílvesszõvel együtt egy másik nyilat is kilõnénk. Ennek a „láthatatlan" nyílnak a tömege jellemzi az íjkarok tehetetlenségét.