A sárgaláz (fordította: Darnay László) Az íjászat egyik legborzasztóbb rémálmának megnyilvánulása céllövőknél a "sárgaláz", vadászoknál a "vadászláz". Sok neve van: kapáslövés, lefagyás, berándulás, vagy akaratlan oldás. Akárhogy is nevezzük ezt a rettegett kórt, hatásai ugyanazok. Nem élvezzük az íjászatot, mert nem uraljuk a lövést. Csak a kezdők védettek, meg azok, akik kedvtelésből lőnek, és nem érdekli őket hova megy a vessző. Amikor elkezdünk javulni és az eredményekre figyelni, bármikor lecsaphat a "veszedelmes kór"!

LEFAGYÁS A "lefagyók" csoportja nem tudja a cél közepére vinni és ott megtartani az irányzékot. Vannak akik a sárga mellett fagynak le, nem tudnak középre menni, míg mások beviszik középre, de ott nem tudják elengedni. Ez utóbbiaknak ki kell mozdulniuk a középpontból, hogy a tudatalattijuk megengedje számukra az oldást. Általában úgy próbálnak védekezni, hogy megpróbálják az irányzékot gyorsan keresztülvinni a sárgán, és ez alatt oldanak. Ez a módszer, mint az íjászatban minden, egy-két hétig segít, aztán elkezdik a "bemenést" korábbra érezni, és eloldanak a közép előtt. Nem telik el hosszú idő, és a beindulás is oldáskényszert okoz. Mások úgy próbálják becsapni magukat, hogy az irányzékot középre állítják, amikor a sárga mellett lefagynak. Ez is használ pár napig, esetleg néhány hétig, de mint szokásos, ezt is korábbra fogják érezni, és a végén még távolabb fagynak le a közepétől.

KAPÁSLÖVÉS Úgy kezdődik, hogy akaratlanul eloldunk mielőtt rendesen beálltunk volna a középre, vagy a halálos zónába. Amint a betegség előrehalad, a lövő egyre korábban érzi, hogy megérkezett, elkezd hamarabb oldani, végül már akkor elold, mikor a keze megérinti az arcát. A kapáslövés másik formája akkor jelentkezik amikor a vadászíjász viszi lefelé az irányzékot a halálos zóna felé. Néha, amikor az irányzék megérinti az őz hátát, a vadász önkéntelenül elold. Ráadásul fogalma sincs, hogy ez hogyan történt.

BERÁNDULÁS Oldógépesek között ez a "célcidri" leggyakoribb formája. A berándulás akkor jelentkezik, amikor a célra tartó íjász megpróbál agyával jelezni ujjának, hogy húzza már meg a ravaszt, vagy engedje el az ideget. Úgy néz ki, mintha áramütést kapna pont az oldás pillanatában. A berándulás másik példája, amikor az íjász "dadog": hátrahúzza kezét mintha oldana, de nem engedi el az ideget! Erre visszacsúszik, majd megint belehúz, ugyanakkor másik kézzel belemarkol az íjba, és általában valamelyik oldalra elrántja az oldás előtt. Egyszer a Hawai nemzeti bajnokságon egy 80 yardos célnál 20 yardnyit jobbra berántottam. Alig 10 yarddal szállt el a vessző egy másik íjász mellett, aki a szomszédos céltól tért vissza. Amint látod, ez nemcsak cikis de veszélyes is lehet. AZ OKOK Vannak akinél enyhébbek a tünetek, míg mások annyira reszketnek, hogy elejtik vagy eldobják az íjat. Beszélik, hogy volt olyan íjász, aki még össze is esett. Akármilyen alakban is jelentkezik, akárkit is fertőz meg, az alapvető ok ugyanaz: a mellélövéstől való félelem. Ezt a félelmet egy láncreakció okozza, mely lövés-stílusunkból, még pontosabban annak hiányából indul ki. Például: a teljes kihúzás pillanatában nem akarunk, vagy nem tudunk ellazulni, mert hibás a stílusunk; túl hosszú a húzáshossz; túl nehéz az íj; izomból tartjuk célon az irányzékot (de ez egy másik cikk témája). Ezek a problémák "reszkető irányzékképet" eredményezhetnek, ami tovább romlik. Elveszítjük önbizalmunkat, és kételkedni kezdünk abban, hogy higgadtan tudunk célra tartani. Mivel nem tudjuk az irányzékot elég sokáig ott tartani, ahol akarjuk, nem érezzük, hogy a lövést "el tudjuk szorítani" az elsütőn, vagy lassan le tudjuk ernyeszteni az ujjainkat az idegről. Megpróbáljuk az oldással "időzíteni" a reszkető irányzékképet azért, hogy a vessző oda menjen, ahová szeretnénk. Az oldógépesek ilyekor kezdenek belenyomni a ravaszba, ami véleményem szerint a célfélelem korai változata. A berándulók esetében, két egyidejű gondolat okozza az "áramütést", illetve a berántó hatást: irányzék a célon és oldás. Vagyis a berántás annak az eredménye, hogy agyunkba két különböző gondolat hatol be ugyanabban az ezredmásodpercben. Ezt nem lehet csinálni! A lefagyás, kapáslövés és egyéb akaratlan oldás esetén az elhibázás előképzelése a hibázástól való félelemmé, néhány esetben "lefagyó félelemmé" változik, ami - elvesztett az önbizalmunk miatt - nem más, mint az oldástól való tudat alatti rettegés. A kapáslövés egy kicsit titokzatosabb, de alapvetően a várakozás és a félelem okozza a kontroll elvesztését. Véleményem szerint látási vagy tapintási reflexek váltják ki, ami emberenként eltérő. Általában a lövés előtti célkép eléréséhez, vagy a rögzülés előtti érintéshez kapcsolódik.

A GYÓGYMÓDOK Amikor a gyógyításról beszélünk emlékeznünk kell rá, hogy mindenféle célfélelem vagy vadászláz tudatalatti betegség, és ide kell a kezelést koncentrálni. Csak kevés olyan "tartozék" van, ami néhány - nem túl súlyos - esetben segíthet. Ilyen lehet néhány oldógép és egy szerkentyű, amit "klikker"-nek hívnak. Makacsabb esetekben bonyolult edzésmódszerek és programok használatosak.

OLDÓGÉPEK Az ujjal lövők ideiglenesen, vagy véglegesen megszabadulhatnak a problémától, ha áttérnek oldógépre. Mivel a célfélelmet - kezdeti fázisban - a várakozás (anticipáció) okozza, ezért az oldógépesek is meggyógyíthatnak néhány enyhébb esetet úgy, ha áttérnek olyan oldógépre, amelyik legyőzi a robbanási várakozást. A legtöbb billentyűs oldógép esetén "rákészül" az íjász, és ez által bele csap a billentyűbe. Azok a típusok segíthetnek, amelyeken nincs elsütő billentyű. Ezek "hátfeszültséggel", a markolat elfordításával működnek. Az egyik legnépszerűbb "hát-feszültséges" készülék a Stanislawski, amelyből két-, három-, három és fél-, négyujjas változat kapható. Mel Stanislawski ezen kívül feltalált egy mindegyik elsütőjéhez használható "telihold" elnevezésű ötletes edzőkészüléket. Ezzel teljes kihúzás mellett lehet oldani anélkül, hogy az íjat elsütnénk. Van benne egy hornyos excenter (cam), ami abban a helyzetben kattan, ahol a rendes elsütő kioldana. A Carter Enterprises is gyárt "hát-feszültséges" elsütőt The Solution néven. Ezen van biztosító is. (folytatjuk)

XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX Ide masolom a többit is amkiet meg megleltem: XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX A Zen szellem, az örök kezdők szelleme (Shunryu Suzuki (részlet)) Shunryu Suzuki könyvének címe A Zen szellem az örök kezdők szelleme melyben rögtönzések olvashatók zen meditációhoz. "Az örök kezdők szelleme sokra képes, a kitanultaké csak kevésre." "Az a legfontosabb, hogy olyannak mutassátok magatokat, amilyenek vagytok, anélkül, hogy valamilyen szándékolt vagy mesterkélt viselkedést vennétek fel." "Életünk és halálunk ugyanaz a dolog. Ha megértjük ezt, nincs többé halálfélelem, és valójában nincsenek más problémák sem az életben." "Minden a semmiből jön. Ez az igazi életöröm." "A zen tanítványnak kincset jelent a gyom." "Mielőtt elállna az eső, már madarat hallunk. A vastag hóréteg alatt is látunk hóvirágot." "A nagy szellem olyasmi, ami a tiétek, és nem olyasvalami, amit keresni kellene." XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX

Kyudo: Bölcsességek Van néhány gyatra módja a gyakorlásnak, melyet fel kell ismernetek. Amikor (...) gyakoroltok, általában az eszményit keresitek, kitűztök egy eszményt vagy egy célt, az után arra törekedtek, hogy azt elérjétek, teljesítsétek. Pedig, (...) ez értelmetlenség. Ha az eszményit keresitek, akkor valamiféle nyereség gondolata lappang bennetek; (...) mitöbb gyakorlásotok lényegét áldozzátok fel. Mivel az "elérendő" mindig előttetek áll, jelenbeli önmagatokat áldozzátok fel valami jövőbeli ideálért. Végül aztán a semmit markoltátok. Ez értelmetlenség, ez egyáltalán nem megfelelő gyakorlás. Ennél az eszményesítő magatartásnál csak az rosszabb, ha valaki a (...) gyakorlásában vetélkedik valakivel. Ez silány, hitvány módja a gyakorlásnak. Mi (...) a "csak ülni"-re helyezzük a hangsúlyt. (...) Egyszerűen csak gyakorolunk, akár örömünk telik benne, akár nem, csak csináljuk. Ha álmosak vagyunk is, ha bele is fáradtunk (...), hogy napról napra ugyanazt ismételjük, még így is folytatjuk (...). Akár bátorítja valaki gyakorlásunkat, akár nem, egyszerűen tesszük csak. Még ha egyedül gyakoroltok is (...), mester nélkül, azt hiszem megtaláljátok majd a módját, hogy szembenézzetek azzal, hogy megfelelő-e a gyakorlásotok, vagy sem. Ha belefáradtatok (...), vagy ha tokig vagytok a gyakorlással, tekintsétek ezt figyelmeztető jelnek. El fogtok bizonytalanodni a gyakorlással szemben, ha az eszményit keresővé vált, a nyereség valamilyen gondolata lappang a gyakorlásban és nem tiszta eléggé. Ha túlságosan mohón gyakoroltok, el fogtok bizonytalanodni. Legyetek hálásak tehát, ha egy jel vagy figyelmeztető jelzés felhívja a figyelmeteket gyakorlásotok gyenge pontjára. Ekkor teljesen megfeledkezve minden tévedésről, és megújítva utatokat, visszanyerhetitek az eredeti gyakorlást. Ez nagyon fontos dolog. Mindaddig, amíg folytatjátok a gyakorlást, elég biztosak lehettek magatokban, mihelyt azonban nagyon nehézzé válik folytatni, meg kell találnotok a módját, hogy bátorítsátok magatokat. Lévén nehéz dolog úgy bátorítani magatokat, hogy ne valami értéktelen gyakorlásmódba merüljetek, nagyon nehéz lesz magatok szerint folytatni a tiszta gyakorlást. Ezért van mesterünk. Mesterek által javítsátok ki a gyakorlást. Persze nehezek ezek a vele töltött idők, de legalább megóv benneteket a hibás gyakorlástól. A zen buddhista papok többségének nehéz időket jelentett a mesterükkel való együttlét. Mikor pedig nehézségeikről beszélnek, azt hihetitek, hogy nem is lehet ilyen nehézségek nélkül gyakorolni (...). Pedig ez nincs így. Ezért mondja Dogen zenji: "Ne gondoljátok, hogy szükségszerűen tudatában lesztek saját megvilágosodásotoknak." Tudatában lesztek-e vagy sem, saját igazi megvilágosodásotok gyakorlásotokban van. Egy másik tévedés lehet az is, ha azért gyakoroltok, mert örömöt leltek benne. Ha gyakorlásotok örömérzéssel jár, akkor tulajdonképpen nem alakul valami jól. Persze ez nem silány gyakorlás, de az igazihoz képest nem nagyon jó. (...) Az a legjobb, ha minden öröm, sőt, lelkiöröm nélkül gyakoroltok. Csak tenni, elfelejtkezve testi és lelki érzéseitekről, megfeledkezni magatokról a gyakorlás során. A negyedik vagyis a legmagasabb fok ez. Az ezt követő fok az, amiben van ugyan érzés (...) de ez testi örömérzés. Ezen a fokon némi élvezetet találtok a gyakorlásban, és ennek az élvezetnek a kedvéért gyakoroltok. A második fokon testi és lelki örömöt vagy jóérzést tapasztaltok. Ez a két középső fok az, amelynél azért gyakoroltok (...), mert jól érzitek magatokat a gyakorlás során. Az első fok az, ha sem gondolkodás, sem érdeklődés nincs a gyakorlásban. Ez a négy fok érvényes a (...) gyakorlásra, a legmagasabb fok: egyszerűen csak gyakorolni. Ha valamilyen nehézséget találtok a gyakorlásban, akkor ez figyelmeztetés arra nézve, hogy van valami hamis elképzelésetek, legyetek hát körültekintőek. De ne hagyjátok abba a gyakorlást, hanem gyengeségeteket felismerve folytassátok azt. A nyereség gondolatának nincs itt helye. Azt a rögeszmét, hogy el kell érnetek valamit, felejtsétek el. Ne mondjátok azt, hogy "ez a megvilágosodás" , vagy, hogy "ez nem helyes gyakorlás". Még a helytelen gyakorlásban is ott a helyes gyakorlás, ha észreveszitek azt, hogy helytelen, és azután kijavítjátok. Gyakorlásunk nem lehet tökéletes, de mégis folytatnunk kell anélkül, hogy ez a tény elkedvetlenítene. Ez a gyakorlás titka. És ha valami bátorítást szeretnétek kapni az elbizonytalanodás közepette, a gyakorlásba való belefáradás legyen már maga a bátorítás. Vegyétek ösztönzésnek, ha belefáradtatok. Ha nincs kedvetek hozzá, akkor ez már figyelmeztető jel. Olyan ez, mint amikor fogfájást éreztek, ha fogaitok nincsenek rendben. Ha egy kis fájdalmat éreztek fogatokban, elmentek fogorvoshoz. Ez a mi utunk. A konfliktus oka mindig valamilyen rögeszme, vagy egyoldalú felfogás. (...) Meg kell találnotok különleges utatokat, és tudnotok kell, hogy miféle gyakorlást végeztek éppen most. Ismerve egy speciális gyakorlat előnyeit és hátrányait, veszély nélkül gyakorolhatjátok azt a speciális utat. De ha egyoldalú a gyakorlásotok, nem veszitek észre a gyakorlás hátrányait, és csak a jó oldalát hangsúlyozzátok. Azután egyszer csak felfedezitek a gyakorlás legrosszabb oldalát, és elbizonytalanodtok mikor már késő. Ez balgaság. Legyünk hálásak, hogy a régi mesterek rámutattak ezekre a hibákra. XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX Jó tanács!!! (Bungaku Hakushi) A Mester mindig az íjászt figyelte, róla olvasta le a lövés sikerét, nem a céltábláról. - A nyíl azért nem repül messzire, mert szellemed sem szárnyal távolra. A Nagy Tan nem ismer olyan célt, amely "csak technikával" eltalálható. A célba találás csak külső próba. Ha eltalálod a célt annak a jele, hogy belsőd harmóniába került. Később, egy általa sikeresnek ítélt lövés után azt mondta a tanítványnak: - Úgy hullott le a lövés, mint érett gyümölcs az ágról. A tanítványon elégedettség tükröződött, bár nem tudta mitől jó az a lövés, amely még a táblát sem találta el. Erre így szólt a Mester: - Azt már megtanultad, hogy a sikertelen lövésen ne bosszankodj, de akkor se örvendezzél, ha lövésed célba talál. XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXx

Hack Antal (mesteredző): Fiatalok edzése Több kötetnyi szakirodalom foglalkozik a gyermek, serdülő és ifjúsági sportolók edzésével, mégis többször jóvátehetetlen hibákat követünk el az utánpótlás felkészítésében. Két alapvető problémát szeretnék megemlíteni: - Mikor kezdjük el az íjászatot? - Mikor kezdjük el a speciális felkészítést? Az eredményekre való törekvésekből adódó korai specializálódás okozza a legtöbb problémát. Sokan úgy vélik, hogy a gyermek és ifjúsági edzés a kezdőktől a felnőtt korig, a magas szintű teljesítményig egyöntetű folyamat. A kutatások tapasztalatai azt igazolják, hogy a különböző fejlődési szakaszokban nagyon fontos az edzésfolyamatok tagolása. A folyamat két nagy részre osztható: - utánpótlás edzésre (gyermek, serdülő, ifjúsági) és - magas szintű teljesítményekre való edzésre. Ezen belül: - az alapokat megteremtő gyermek és serdülő edzés, - a felépítést szolgáló ifjúsági edzés és - a magas szintű teljesítmények elérésére szolgáló edzés. Az edzések során figyelembe kell venni az életkori sajátosságokat. A fiatalkorúak edzésének merőben el kell térnie a felnőttek teljesítménycentrikus edzésétől A hosszú távú, évekig tartó edzés három szakaszát különböztetjük meg: 1. Általános előkészítés, amelynek a sokoldalú fejlődést kell biztosítani. Ez az időszak a kisiskolás évekre tevődik. 2. Az első sportági specializálódás. Egyénre szabott felkészítési módszer, amely az első versenyen való részvételig tart. 3. Elmélyülés az íjászatban, a technikai folyamatok tökéletesítése. Automatizációs folyamatok, tulajdonságok elsajátítása, növekvő edzésterhelés mellett kialakuló eredményesség. A fentiekből adódik, hogy az utánpótlás edzések módszerének és időtartamának meghatározásakor nagyon nagy súllyal dominálnak az életkori sajátosságok. Ezen kívül az individuális fejlődéssel is számolni kell. A gyermek edzésnél óvatosan kell adagolni a terhelést, a mennyiségnek nem szabad elérnie a serdülők és ifjúságiak szintjét. Óvakodjunk az olyan terheléstől, amelyek túlzottan igénybe veszik a gerincet, kerüljük az egyoldalú terhelést (gerincferdülés). A gyermek edzése nem lehet redukált felnőtt edzés A különböző modellekből olyan terveket kell kialakítani az utánpótlás felkészítéséhez a szakosztályban, melyek biztosítják a folyamatos fejlődést. A felkészítési szakaszok ne csupán a véletlenek sorozata legyenek Nyomon követhetők a sportolók fejlődési folyamata. A fejlődés törvényszerűségeit mindenkor figyelembe kell venni, az első lépés helyett nem lehet a másodikat lépni. A lépések funkcionális sorrendje törvényszerű! Bizonyos teljesítmények csak bizonyos korban jöhetnek létre, amikor már meg van az ehhez szükséges érettség. A fejlődési folyamatok már a korai iskolás korban megmutatják, hogy milyen koordinációs képességgel bírnak a gyerekek, azonban a pszichikai és az erőtulajdonságok nem tesznek lehetővé magas edzéscélok kitűzését. Összességében megállapíthatjuk, hogy a legtöbb koordinációs képesség már a korai iskolás korban kialakul, míg a kitartás és az erőtulajdonságok csak később érnek el magas funkcióérettséget. A fentiekből a következő edzéscélok és végrehajtható feladatok körvonalazódnak: 1. Sokoldalú pszichomotoros alapképzés. Játékos és változatos mozgástanulás, mozgástapasztalatok gyűjtése az íjászat fogásaiból. Rávezetés az alaptechnika nyers formájára, az íjászat mozgásfeladataira. 2. Sportági specializálódás. Az íjászat technikájának megtanulása. Az alaptechnikát javító speciális gyakorlatok végzése a minőség fejlesztésére. A mozgás automatizálása. A versenyzés megkezdése. 3. Elmélyülés az íjászat speciális felkészítésében. A motoros alaptulajdonságok továbbfejlesztése. A technika stabilizálása. Az igénybevétel intenzív emelése. Rendszeres versenyzés. Az edzéscélok felépítése Az íjász teljesítményfejlődésének eléréséhez az edzéscélok sorrendje szükséges. 1. Sokoldalú mozgástapasztalat az íjászatban - motoros tanulási képesség kialakítása, - a jártasság, ügyesség iskolázása, - a reakcióképesség kialakítása, - az egyensúlyérzék kialakítása. 2. Mozgáskapcsolatok (stílusedzés) - a motoros tanulási készség, a mozdulatok precíz végrehajtásának kidolgozása, - a sokoldalúság iskolázása, - törekvés a differenciált mozgásra. 3. Versenytevékenység (versenyzés) - a teljesítőképesség, az akaraterő fejlesztése, - a mozgás automatizálása. 4. Edzésterhelés növelése - kitartás (akaraterő), - fizikai stabilitás. A gyermekeknél óvakodni kell az idő előtti specializálódástól, az edzéseknek - a megfelelő ontogenetikus előfeltételek figyelembevételével - játékosnak kell lenniük. Az íjászatban vezető országok fölénye részben a magas fokú gyermek edzésre vezethető vissza (lásd: amerikai olimpiai program). Hack Antal mesteredző XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXx Koreai edzésmódszerek (1.) (fordította: Simon Zoltán) Az elmúlt hónapban a The US Archer magazinban megjelent elemzések és interjúk alapján betekintést adunk olvasóinknak a koreai edzésmódszerekbe. Azért helyezzük a hangsúlyt a klasszikus technikára (shooting form.) és az oldás utáni követésre (follow-through), hogy íjászaink számára tudatossá tegyük azt, a két alapvetően fontos tényezőt, amely a koreai íjászok csodálatraméltó sikereinek hátterében áll. Mi a leginkább észrevehető különbség a koreai edzésmódszerek, technika és a többi, íjászatban élenjáró országokban alkalmazott módszer között? Számos ország íjásza nem élvezi azt a támogatási rendszert, amelyben a koreai sportolók részesülnek, nincsenek profi edzőik, valamint nagy hányaduknak dolgozniuk kell a megélhetésükért. Továbbá az az anyagi háttér is hiányzik náluk, amit koreai barátaink megkapnak. Mégis, a legnagyobb különbség az, hogy a koreaiak tudományos alapon közelítik meg az íjászatot, a lövés tökéletes végrehajtását. Ha megkérdeznénk tíz koreai edzőt az íjászat technikájáról mind a tíztől ugyanazt a választ kapnánk. A koreaiak olyan módszert dolgoztak ki, amely a mozgásforma megtanításának kezdetén a tökéletes technika elsajátítását célozza. Az íjászattal megismerkedni kívánó kezdő sportolók kezébe íjat addig nem is adnak, amíg meg nem tanulják azt, hogy hogyan emeljék fel bal és jobbkarjukat anélkül, hogy válluk felemelkedne. Az erre irányuló gyakorlatok kb. hat hónapig tartanak, addig amíg a mozgás tökéletesen be nincs gyakorolva. Ezután, és csak ezután következnek a gumikötéllel végezett mozgások: ily módon sajátítják el a megfelelőnek tartott húzást. Ez utóbbi mesteri fokon történő megtanulása is hónapokat vesz igénybe. A gumiköteles gyakorlatok után következik az íjászat, gyenge húzóerejű íjjal. Itt arra a tényre kell felhívnunk a figyelmet, hogy az előzőekben vázolt felkészüléssel, nyolc hetes gyakorlás után nem ritka a 350-es pontszám elérése 30 m-es távolságról. Feltétlenül meg kell említeni azt is, hogy a koreai edzők együttesen, összefogva dolgoznak a közös cél elérése érdekében, tapasztalataikat egymásnak átadják, ötleteiket megosztják és ha valami új dolog kerül felszínre, akkor a szóban forgó információ eljut az ország összes edzőjéhez. A Koreai Edzők Szövetsége igen erős és jól működő szervezet. Évente kétszer találkoznak az információk és az új tudományos felismerések közzététele céljából. A tanácskozás egyik fő feladata annak meghatározása, hogy hogyan lehet a sportolót még jobban felkészíteni és az edzésmódszert tökéletesíteni. Hogyan történik a lövés előkészítése és végrehajtása? Állás: Kényelmes, természetes, lábfejek vállszélességben, hagyományos a lővonalra merőleges állás. A légzést a rekeszizom végzi, a hasfal alsó része megfeszül a test stabilizálása érdekében. Ez egyben az íjász súlypontját a föld felé közelíti. Vállak helyzete: A vállak azonos magasságban vannak, mindkét lapocka (bal és jobb) alacsonyan helyezkedik el. Az egyik legnagyobb hibaforrás az, ha a vállak bizonytalan pozícióban vannak: vagy az íjat tartó váll, vagy a húzókarhoz csatlakozó váll magas. Ezeknek alacsony helyzetben kell lenniük. Az íjásznak meg kell tanulni azt a mozgást, amelynek során csak karjait emelheti fel, vagyis mindkét lapockájának azonos, alsó helyzetben kell maradnia akkor is amikor íja teljesen megfeszített állapotban van. Íjat tartó kar: Ha a váll az előírt helyen van, akkor az íjász már nem képes tovább előre nyúlni, a karja fix és szilárd. Oldáskor az íjat tartó kar merev és soha sem mozdulhat el lefelé, nem eshet le. Az egyedül megengedett elmozdulás egy nagyon kis kitörés balra (jobbkezes íjászt feltételezve) ami természetes reakciónak tekinthető. Hangsúlyozzuk, hogy a kar nem eshet le és úgy marad, mint egy testhez rögzített acélcső. Húzókar: Az ujjak meglehetősen mély fogást vesznek fel az idegen. Ez teszi lehetővé azt, hogy az alkar teljesen laza, feszültségmentes maradjon. A húzókar bicepsz izma teljesen laza, kivéve a húzás kezdetének kezdetén, amikoris a feszültség a kar pozíciójából következik. Ahogy az íjat egyre jobban megfeszítjük a bicepszben egyre inkább csökken a feszültség és amikor az íjász elérte a horgonyzási pontot, a bicepsz teljesen ellazult. Ilymódon az íjász a lapocka izmait és nem a karizmokat használja íjának kifeszítéséhez. Ha a kar az előzőkben leírtaknak megfelelően laza, akkor gyakorlatilag lehetetlen az ideget "tépni", oldalirányban elhúzni. Húzás: Csak karjainkat emeljük fel, mindkét lapocka lenn marad. Az íjat tartó kart néhány koreai íjász kismértékben vízszintes fölé emeli a bal váll megfelelő beállítása céljából. A legtöbb koreai íjász a lövés előkészítése során kb. félúton egy közbenső pozícióba kerül. A húzást a jobb kar lapockájának izmai végzik. A mozgás lelassul, ahogy a jobb kéz a horgonyzási pont felé közeledik, de bármilyen lassú is sohasem áll meg, az egész lövés alatt folyamatos mozgásban marad. Donát (Sárkány SC)