Kortársai Vérbulcsú névvel illették. Történetírásunk Bulcsúnak nevezi, és inkább csak gyászos halálát említi a németországi Lech mezőn elszenvedett vereség kapcsán. Ezzel ellentétben az igazság az, hogy Vérbulcsú a X. század Európájának egyik, ha nem a legkiválóbb hadvezére és politikusa volt.
Árpád nagyfejedelem halála (907) és Géza nagyfejedelem uralomra lépése (972) közötti kort sűrű homály fedi, olyannyira, hogy még a nagyfejedelmek sorrendje és neve is jórészt kérdéses. E kor homályából és bizonytalanságából csak Bulcsú horka n
Madarász Henrik,
német császár 927-ben egy kilenc éves békét vásárolt elődeinktől, hogy felépíthesse és megerősítse országát. A sors úgy hozta, hogy a béke utolsó évében, 936-ban meghalt a császár, akit életerős és nagytehetségű fia, I. Ottó váltott fel. A fiatal császár látta, hogy a békéért fizetett súlyos adók szegénységben tartják országát. Mikor a magyarok a szerződés megújítására szólították fel Ottót, az ifjú császár csak jelentéktelen ajándékokat küldött válaszul. Ez lett az alapja az elkövetkező tizennyolc év összecsapásainak Ottó és Bulcsú között.
Ottó a széthullott frank császárság egyesítését tűzte ki célul, hogy annak megszervezése és megerősödése után megvédhesse birodalmát minden ellenséges támadással és zsarolással szemben. Bulcsú horka látta, hogy egy erős és jól szervezett szomszéd beláthatatlan, vagy nagyon is belátható veszély jelenthet a magyarságnak. Ezért amit Ottó a németség részére igyekezett építeni, azt Bulcsú szorgalmasan rombolta a magyarság érdekében. Bulcsú 937-ben csaknem egész Nyugat-Európát érintő hadjáratával mutatkozott be, és ezzel letette névjegyét a nyugati nagyhatalmak asztalára. Amikor 938-ban bajor szövetségben tört Szászországra, Ottó vereséget mért csapataira. Ez figyelmeztető vo
lt Bulcsú részére, hogy Ottót nem kezelheti félvállról. A 948-as Bizánci útja alkalmával Bulcsú megkeresztelkedett.
Ottó egyesítési terve azonban nem ment simán. Saját uralmukat és függetlenségüket féltő kiskirályok a magyarokhoz fordultak segítségért.
955-ben Vörös Konrád hívására Bulcsú ismét elindult mintegy 10,000 harcossal. Az útjába eső városokat, várakat feldúlta, és több helyen kisszámú őrséget hagyott, és más feladatokat is bízott egyes csapattestekre. A továbbvonuló főerő létszáma egyre morzsolódott. Időközben Vörös Konrád és Ottó kibékültek, és így egyesített erővel sorakoztak fel Bulcsú megmaradt lovasai ellen, akik ötezren lehettek. Heves harcok alakultak ki. Vörös Konrád is elesett. Nyílvessző, és nem Lehel kürtjének áldozata lett. A sokszoros túlerővel azonban a magyarok nem tudtak megküzdeni. Egyesek szerint az eső is megeredt, amiért nem tudták íjaikat használni. Nedves időben az íj készítéséhez használt halenyv fölengedett. Alkudozni kezdtek
tehát. Ottó császár megígérte Bulcsúnak, ha leteszik a fegyvert, békében elvonulhatnak. A fegyverek letétele után azonban Ottó megszegte ígéretét, és a védtelen harcosokat könyörtelenül megcsonkíttatta, legyilkoltatta, sokakat élve temettetett el. Bulcsút és Lehelt felnégyeltette, és a templom tornyára húzatta. Bulcsú horka itt elszámította magát, vagy a magyarság nagy kárára a túlzott önbizalom áldozata lett.
Kéréseiknek Bulcsú készségesen és rendszeresen eleget is tett. 954-ben egy nagy lázadás tört ki a császár ellen, melynek saját fia. Ludolf és Vörös Konrád volt a vezetője, akik Bulcsútól kértek és kaptak segítséget. Mintegy 35,000 könnyűlovassal Bulcsú ekkor megindította második európai hadjáratát, aminek főcélja az Ottóval való leszámolás volt. Ez olyan hatalmas erő volt abban az időben, hogy Ottó tanácsosnak látta az összeütközést elkerülni, és kitért Bulcsú hadai elől. Ezek komoly pusztítást végeztek Ottó birodalmában, de a nagy leszámolás elmaradt.
Az is a sors különös játéka, hogy a 930-as évek derekán halt meg Kál horka, akinek helyébe fia, Bulcsú lépett a Délnyugat-Dunántúlt uraló nemzet élére. Így történt, hogy szembekerült egymással a két nagy politikai és hadvezéri képességekkel megáldott fiatal uralkodó.
eve emelkedik ki teljes fényben. Úgy tudjuk, hogy nem volt nagyfejedelem, de olyan tiszteletbeli címeket viselt, melyekkel akkoriban csak királyokat és császárokat tüntettek ki. "vendégbarátja" volt a bizánci császárnak. Rómában a "római patrícius" címmel tisztelték meg. E tiszteletbeli címek azt jelzik, hogy a 930-as évek második felétől Bulcsú haláláig (955) az akkori világ hatalmasságai vele tárgyaltak, mert ő gyakorolta a tényleges hatalmat, még ha a névleges nem is volt az övé. Ha nem nagyfejedelem, Bulcsú lehetett a gyula.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
