arpadfarkasai
Menü
 
Cikkek
 
Irodalom
 
Linkek
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Ajánlatunk



 
Ad cik ruhazat

HONFOGLALÁS KORI MAGYAR VISELET


 

Általánosságban: Érdemes előre kitalálni, milyen rendű-rangú ember viseletét akarom elkészíteni, és az egyes részelteket ehhez igazítani.

Nem célszerű minden magunkra aggatni, ami tetszik.

Aki nem tud pl. korhű külsejű csizmára szert tenni, az inkább egy egyszerű rendőrcsizmát vegyen fel, mint egy magyarnak csúfolt, agyoncsicsázott, stílustalan szörnyűséget.

Sajnos egyes kézművesek hajlamosak rá, hogy agyondíszítsék a tárgyakat, részint a saját mesterségbeli tudásukat bizonyítandó, részint az áru értékét (árát) növelendő. Aki teheti, ragaszkodjon a hiteles formákhoz, és a mértéktartó díszítésekhez, vagy akár a díszítetlen darabokhoz.

Mindenkit lebeszélnék róla, hogy az alapanyag a szerényebb minőségét azzal próbálja meg ellensúlyozni, hogy túlméretezi, vagy agyondíszíti a viseletét. Ezt a jelenséget „barbarizálódásnak” nevezik.

 

 

LÁBBELI:

NŐI

Lehetőleg csizma, akkor is, ha nem teljesen korhű.

A csizma FEJE lehet díszített, rátéttel, vagy kis kerek, ill. négyzetes fém veretekkel.

Szükségmegoldás: Bocskor

Kerülendő:

- Álcázott civil lábbeli (rongyba tekert sportcipő, bakancs)

- Szandál-szerű, nyitott saru.

- Western stílusú díszítés (tűzés, domborítás) a csizmán.

 

FÉRFI

Lehetőleg csizma, akkor is, ha nem teljesen korhű.

A férfi csizma egyáltalán ne legyen díszített. Legkevésbé fém veretekkel.

Szükségmegoldás: Bocskor

Kerülendő:

- Álcázott civil lábbeli (rongyba tekert sportcipő, bakancs)

- Szandál-szerű, nyitott saru.

-Western stílusú díszítés (tűzés, domborítás) a csizmán.

 

ING

NŐI

Fehér vászon, mellévarrott ujjú, gallér nélküli, vagy „T” szabású, kis állógallérral, kis hónaljtoldással. A dereka ne érjen combtőnél lejjebb.

Lehet bebújós, vagy elöl végig nyitott, kaftánszerűen egymásra fedő szárnyakkal.

Az ing nyakát apró (2-3 cm hosszú) rombusz alakú veretekkel lehet díszíteni. A vereteket egy külön textil csíkra (lehet feltűnően más színű is) kell felvarrni, így ha az inget mosni kell, a vereteket egyben le lehet róla venni.

Ha nincsenek veretek, a gallér szerény (keresztszemes) hímzéssel díszíthető.

FÉRFI

Fehér vászon, „T” szabású, kis hónaljtoldással, kis állógallérral. A dereka ne érjen combtőnél lejjebb.

Elöl zárt, csak akkora kivágás van rajta, hogy kényelmesen fel lehessen venni.

A férfiingen egyáltalán nem lehetnek veretek. Legfeljebb 3-4 db. kis (max. 3-5 mm átmérőjű) bronz pitykegomb lehet rajta. A gallér szerény (keresztszemes) hímzéssel díszíthető.

 

NADRÁG

NŐI

Salvár szabású nadrág. (Szabásminták a SZIP-en http://www.szip.hu/modules.php?set_albumName=album134&id=nadragoktilke19&op=modload&name=gallery&file=index&include=view_photo.php

A nadrág szárát minden esetben be kell tűrni a csizmaszárba.

Anyaga és színe elvileg bármilyen lehet, de a hajadon lányoknak, és ifjú asszonyoknak élénkebb, tisztesebb korú asszonyoknak visszafogottabb színeket ajánlunk.

Szükségmegoldás: Szigorúan egyszínű pamut jogging, feliratok és hímzések nélkül.

Kerülendő:

-Vászongatya, különösen a lobogós szárú

-Farmer és farmerszabású egyéb nadrágok.

-Lovaglónadrág.

 

FÉRFI

Salvár szabású nadrág. (Szabásminták a SZIP-en http://www.szip.hu/modules.php?set_albumName=album134&id=nadragoktilke19&op=modload&name=gallery&file=index&include=view_photo.php

A nadrág szárát minden esetben be kell tűrni a csizmaszárba.

Anyaga és színe elvileg bármilyen lehet, de inkább a visszafogott férfiasabb, (rozsdavörös, bordó, barna, búzavirágkék, olívzöld) színeket javasoljuk.

Szükségmegoldás: Szigorúan egyszínű pamut jogging, feliratok és hímzések nélkül.

Kerülendő:

-Vászongatya, különösen a lobogós szárú

-Farmer és farmerszabású egyéb nadrágok.

-Lovaglónadrág.

 

FELSŐRUHA

NŐI

Téglalap, trapéz, háromszög, ill. négyzet alakú darabokból szabott ázsiai nomád „kaftán”. Minden esetben hosszú ujjú. (Szabásminta a SZIP-en http://www.szip.hu/modules.php?set_albumName=album134&op=modload&name=gallery&file=index&include=view_album.php

Lehet elöl egymásra fedő szárnyú, vagy középen záródó. Mindkét változat szegélye díszíthető szalagrátéttel („paszpól”, több soros is lehet).

A középen (horgos kapoccsal) záródó változat a záródás mentén derékig elöl két oldalt díszes, vagy sima rozettákkal, illetve kéttagú csüngős veretekkel díszíthető. Ehhez kötelezően textilöv jár, amit ugyancsak kerek veretekkel, rozettákkal lehet díszíteni.

Az oldalt záródó változatra nem jár fém veret, legfeljebb 2-2 kis pitykegomb (nem „csecses”) a vállon, és a derékon. Ehhez textilöv, és bőröv egyaránt használható, de veretek nélkül!

Szükségmegoldás: Derékban megtoldott, combközép alá érő, színesre festett judo-kabát de ezen legfeljebb szalagrátét lehet a díszítés.

Kerülendő:

-A testre szabott, karcsúsított (svájfolt) kaftán.

-A kaftánon a nagyméretű (tenyérnyinél nagyobb) rátét

-A kaftánon a hímzés, különösen a modern gépi hímzés alkalmazása.

 

FÉRFI

Téglalap, trapéz, háromszög, ill. négyzet alakú darabokból szabott ázsiai nomád „kaftán”. Minden esetben hosszú ujjú. (Szabásminta a SZIP-en http://www.szip.hu/modules.php?set_albumName=album134&op=modload&name=gallery&file=index&include=view_album.php

Ajánlott az elöl egymásra fedő szárnyú változat, de lehet középen záródó is. Mindkét változat szegélye díszíthető szalagrátéttel („paszpól”, több soros is lehet).

A férfi kaftánokon Ne legyen semmilyen fém díszítés legfeljebb 2-2 kis pitykegomb (nem „csecses”) a vállon, és a derékon.

Szükségmegoldás: Derékban megtoldott, combközép alá érő, színesre festett judo-kabát, de ezen legfeljebb szalagrátét lehet a díszítés.

Kerülendő:

-A testre szabott, karcsúsított (svájfolt) kaftán.

-A kaftánon a nagyméretű (tenyérnyinél nagyobb) rátét

–A kaftánon a hímzés, különösen a modern gépi hímzés alkalmazása.

 

FEJFEDŐ

NŐI

Lehet csúcsos nemezsüveg, lapos tetejű nemezsüveg, könnyű, nőies bőrsüveg, de lehet fátyolszerű fejkendő is. A süvegek karimáját 1-2 sor apró, kerek fém veret is díszítheti, de csak mértéktartóan.

Hajadon lányok viselhetnek pártát, amit hímzéssel, bőr rátéttel, vagy fém veretekkel lehet díszíteni, de járhatnak hajadonfőtt, is, főleg, ha egy szép hajfonatkorong van a hajukban.

Szükségmegoldás: Megállapodott, férjes asszonyok hajadonfőtt.

Kerülendő:

-Fém süvegcsúcs.

-Díszítés a süveg kupoláján, különösen a fém veretek.

 

FÉRFI

Alapértelmezett változat a csúcsos nemez süveg saját anyagából való, vagy prém karimával. A nemez karimán szerény díszítéssel.

Lehet bőr süveg is bőr, vagy szőrme karimával, de lehetőleg szerény díszítéssel, vagy díszítés nélkül

A férfi süvegeken semmilyen fém díszítés nem lehet.

Szükségmegoldás, főleg meleg időben: A kaukázusi népek tyübetejkájához hasonló, könnyű, vékony, karimátlan sapkácska. Ez lehet hímzett is.

Kerülendő:

-Bármiféle sisak (bőr sisak is.)

-Fém süvegcsúcs.

-Díszítés a süveg kupoláján, különösen a fém veretek.

 

ÖV

NŐI

Bőr öv és textilöv egyaránt viselhető.

Mivel a veretes fegyveröv katonai rangot jelez, nők ilyet nem viselhetnek.

A középen záródó kaftánhoz tartozó textilövre kb. 3 cm átmérőjű boglárokat lehet tenni.

A bőrövnek nem lehet olyan lelógó vége, mint a férfiakénak.

 

FÉRFI

Fegyveröv: Lehet veretes, de lehet veret nélküli is. Mindkét változat olyan hosszú legyen , hogy a vége a bal comb mentén kb. másfél-két arasznyit lógjon le.

Szükségmegoldás: Bármilyen bőr öv, max. 3 cm széles.

Kerülendő:

-Minden nem honfoglalás kori (elsősorban későavar) veret.

-Minden 3 cm-nél szélesebb öv.

-Textilöv.

 

KIEGÉSZÍTŐK

NŐI

Kés. A finn vagy lapp késekhez hasonló, (egyenes pengéjű, nem szegecselt nyelű) egyszerű kivitelű, fanyelű kés, egyszerű bőr tokban. Pengéje max. 10 cm.

Kerülendő:

-Mindenféle bicska, kivált XIX. század végi alföldi bicskatartóban viselve.

Tarsoly: Lehet, de nem feltétlenül kell. Tarsolylemezes, vagy veretes tarsolyt nő NEM viselhet.

Ivószaru, ivócsésze: Korlátozás nélkül viselhető.

Kerülendő:

-Mindenféle kulacs

 

FÉRFI

Kés. A finn vagy lapp késekhez hasonló, (egyenes pengéjű, nem szegecselt nyelű) egyszerű kivitelű, fanyelű kés, egyszerű bőr tokban. Pengéje max. 10-12 cm.

Kerülendő:

-Mindenféle bicska, kivált XIX. század végi alföldi bicskatartóban viselve.

Tarsoly: Elvben minden férfi visel tarsolyt, de veretes, vagy tarsolylemezes tarsoly csak a nagyon magas rangú vezéreknek jár.

Ivószaru, ivócsésze: Korlátozás nélkül viselhető.

Kerülendő:

-Mindenféle kulacs

 
Egyesületi friss hírek

 
Számláló
Indulás: 2006-08-03
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!