Az íj elkészítése

Az íjhoz szükséges fa a juharfa. A juharfa termése egy kis szárnyra hasonlító, párosan növekvő magház, melyel a gyermekek „helikoptert” szoktak játszani. Levele olyan mint Kanada jelképének, hiszen az is juhar levél. A fa törzse sötét színű, függőlegesen barázdált.

A nyersanyagot télen kell kivágni, februárban, mert akkor a legkissebb a víztartalma. Kiválasztunk egy egyméteresnél kicsit nagyobb, alkarvastagságú, csomómentes ágat. Azért kell hosszabb legyen egy méternél mert száradás közben esetleg mégis berepedezhet egy kissé. Ezért mikor elkezdjük a faragást levágjuk a végeket és kapunk egy kb. egy méteres faágat. Azért mondom kb., mert egy átlagosnál hosszabb kezű ember nagyobb íjal tud kényelmesen, s jól lőni, ezért az ilyen hagyja kicsit hosszabra a fát. Az íjnak a felajzatlan állapotban nyert alakját a fa természetes görbülete adja meg. Hallottam már olyanról is (többek között dr. Fábián Gyula bácsi is), hogy a fordított „C” alakot akkor kapjuk meg, mikor felenyvezzük az inréteget, s egy görbe fára felkötjük száradni. Nos, valóban meg lehet ezt csinálni, de volt rá példa nem is egyszer, hogy az ilyen íjak idővel újra felveszik természetes görbületüket, vagy éppen egyenességüket. Éppen ezért válasszunk egy ívelt ágat, lehetőleg csomómenteset, így biztosítjuk az íj feszültségmentességét is. A levágott ág kérgét hosszan bevagdossuk, hogy jobban száradjon, s eltesszük egy árnyékos, szellős helyre legalább egy hónapra. A két végét olajfestékkel bekenhetjük, hogy a repedést csökkentsük. Közben keresünk két keményfát, vagy tömör csontot (szarvas agancsot),  amiből a merev szarvakat faragjuk majd ki. Egyéni ízléstől függően ezek lehetnek egyenként 20-30 cm hosszúak.

Ha ez is megvan, hogy időt nyerjünk szerezzük be az inrostokat. Ezek lehetnek szarvas, vagy ha nem tudunk hozzájutni, marha lábszárak is. Hátul hosszan felvágjuk a bőrt, s kiemeljük a felületes és mély újjhajlító izmainak a csánkra futó inait, ami alul „Y” formában végződik. Jó esetben akár 30-35 cm hosszú inszallagot is kioperálhatunk egy-egy hosszab szarvaslábszárból. Ameddig szárad a fa, addig az in is megszárad. Miután ez bekövetkezett óvatosan megkalapáljuk (kissé ellapítjuk), s körömmel, ha kell foggal is szálakra, rostokra szedjuk. Egy-egy íjkarra 35 g inrost elegendő, a kettőre összesen, a vastagításokat is beleértve nagyjából 100 g elégséges. Ez –a fától és a a szarutól függően- egy kb 20-25 kg húzóerejű íjat fog adni.

Miután a fa megszáradt, meghántjuk és megfaragjuk a következő képpen: az ág hajlatának belső oldalát, mely felajzáskor kivülre kerül majd, s ezen lesz az inrost réteg,  laposra faragjuk úgy, hogy egyenes tengelyek legyenek, ne vincselődjön, ne csavarodjon meg. A fölösleges fát lefaragva el kell jutni a bélcsatornáig, így látni a szálirányt is. A bélcsatornát meg is lehet hagyni, ezt majd betölti az enyv és az inrost. Középen, ahol a markolat lesz, oldalnézetből egy kissé domborúra lehet hagyni, hogy az újjaknak kellemes fogás essen, továbbá felülnézetből úgy kell kialakítani, hogy a markolat enyhén mandula alakú legyen, tehát a két kar elkeskenyedik kissé a markolattal való találkozás pontjánál. Ha ezzel megvagyunk a másik oldalt alakítjuk ki, de ezt már nem laposra, hanem kissé domborúra, mivelhogy maga a szarú is, amit ráteszünk majd az is domború, s nem kell kényszeredetten kilaposodjon, ezáltal is növelve az íj erejét és élettartalmát. A karok vastagsága 1,5-1,7 cm legyen. A szélessége kb. 5 cm legyen. A gyakorlat azt mutatja, hogy a  szélesebb karok ritkábban fordulnak ki felajzáskor s ezáltal csökken az eltörések esélye is.

Ha ezzel megvagyunk a karok két végét bevágjuk „V” vagy fecskafarok alakra, s oda illeszük be a merev szarvakat, melyeket természetesen ék alakra képezünk ki, hogy illedjen  a karba. Az illesztés legyen pontos, esztétikus. Ragasztása történhet kazeinnel, vagy enyvvel. (Ha vadászatra akarjuk majd használni az jjat, a szarvakat nem árt bepácolni, mert világos színével biztosan elriaszthatja a vadat.)Az illesztést manapság cukorspárgának nevezett kötéllel szorosan körbekötjük, majd enyvvel beitatjuk, végül viasszal vízhatlanítjuk. Másik megoldás a vékony bőrszíjal való bandázsolás, amit nedvesen tekerünk a fára,s az száradás után írtózatos szorítóerőt fejt ki, s jobban összefogja a két fát, mintha az egy darabból lenne.

Miután ezzel, elkészültünk szerzünk néhány marhaszarvat, melyet a helikális, vagyis a tengely menti vonal mentén elfűrészelünk, s egy olyan széles csíkot vágunk ki, mely megegyezzen az íjkarok szélességével. Mivel a szarvdarabunk megőrizte csavart tengelyű formáját forró vízbe kell tenni, s kézzel kiegyenesíteni. Természetesen kettőt készítünk, mindegyik karra egyet-egyet. Úgy illesszük, hogy a szarv töve essen a markolat felé, úgy, hogy ne takarja azt. A ragasztás a következő képen történik: természetesen nedves, nem zsíros tízrésznyi tehéntúróhoz egy rész meszet teszünk. Ez kiváltja a túróból a kazeint, ami rendkívül erős kötő enyv. Az így nyert pasztát felkenjük a szarú belső oldalára, ráillesszük az íjkarokra, s nagyon erősen odakötözzük, majd egy hónapig hagyjuk száradni. Miután megszáradt, szépen lecsiszoljuk a két hosszú oldalát, hogy a szarú ne lógjon ki a fa mellett.

Amikor letettük száradni, egy másik fázisba kezdünk bele, hogy idő nyerjünk. Faragunk egy olyan fát (mindegy milyenből, csak száraz legyen) melynek egyik oldalát úgy faragjuk meg, hogy hasonlítson az íjunk belső, ill. inas oldalára. Erre a fára egy bélhártyát húzunk, s erre fogjuk felrakni az ínrostokat, hogy ne áztassuk fölöslegesen az íjkarokat, s időt is nyerjünk. Valamilyen anyagból csinálunk egy hosszú, keskeny vályút. Bőrenyvet főzzünk a következő képen: egy bő marék enyvet beleteszünk egy lábosba, s rá vizet öntünk, hogy ellepje. Ezt  hagyjuk egy napig állani, majd ezt az edényt beletesszük egy nagyobb, vízzel telt edénybe, mert az enyvet soha sem szabad nyílt tűzön főzni. Odatesszük melegedni, közben kavargatjuk az enyvet. Nem kell főzni, mert veszít az erejéből. Sűrűsége olyan kell legyen mint a híg méz. Mikor elértük a kívánt sűrűséget, hagyjuk kihűlni, olyan 35-40  Celsiusra. Az enyvet beleöntjük a kis vályúnkba, majd előre elkészített adagokban beáztatjuk az ínrostokat, melyeket úgy rendeztünk el, hogy a az inak végei bőven fedjék egymást, nyúljanak át egymáson. Szépen beáztatjuk, majd az íjnak megfelelő teljes hosszban felrakjuk úgy, hogy előbb a két karokra, majd az átfedést a markolat fölött is. Persze ki lehet hagyni a markolatot, hogy szép fa maradjon. Szépen ellapogatjuk, elrendezzük, a végeknél kissé elvékonyítjuk. Amíg szárad a szarú, addig szárad ez is.

Ha megszáradtak a szarúk, s megszáradt az ínrost is, ez utóbbit levágjuk a bél mentén. A belet lekaparjuk. Újból csinálunk bőrenyvet, s bekenjük a fát, majd rárakjuk az ínrostokat, s nagyon szorosan odakötözzük. Megint hagyjuk száradni egy hónapig.

Ha megszáradt, az íjunk gyakorlatilag készen van, csupán a kötözések vannak hátra a karok végein, vagyis a markolattal illetve a merev szarvakkal való találkozásnál. A karokat tetszés szerint hagyhatjuk úgy, vagy bevonhatjuk nyírfa kéreggel, vékony bőrrel, esetleg nagyon tetszetős a kígyóbőr. A kötözéshes ismételten szükségünk lesz bőrenyvre.  Használhatunk selyemszálat, vékony, sodort belet, len, vagy kender zsinórt. A bőr csíkok is nagyon hatásosak, Bőven beenyvezzük, s szorosan, egyenletesen, sűrűn rátekerjük. Ha ez megszáradt, gyakorlatilag készen van az íj.