Mielőtt bárki azt gondolja, hogy a frissen megvásárolt íjjal kimegy pengetni egyet vadra, jó lesz körülnéznie a törvények közt. Romániában tilos íjal vadászni, s ez vonatkozik a mi hazánkra, Erdélyre is, legalábbis ameddig Romániához tartozik. Ha minden igaz idén (2010) kerül a törvényhozatal elé az íjjal való vadászat lehetősége.Magyarországon már más a helyzet. Lássunk rá pár adatot:

A vadászat gyakorlásának feltételeit a földmûvelésügyi miniszter 8/1993./I.30. FM rendelete szabályozza. E rendelet tartalmazza az íjas vadászatra vonatkozó szabályokat is. Most kivonatosan közöljük a vadászíjászatra vonatkozó elõírásokat.

A vadászati jog gyakorlásának személyi feltételei

6. § 1. Vadat az ejthet el, akinek vadászatra jogosító hatósági engedélye (vadászjegy, vadászati engedély) van, és akinek a vadászatra jogosult, a területén vadászatra engedély adott, illetve akivel bérkilövési szerzõdést kötött.

2. Vadászjegyet, kérelemre az a magyarországi lakóhellyel rendelkezõ nagykorú magyar állampolgár kaphat, aki

a.) eredményes állami vadászvizsgát tett,

b.) vadászlõfegyver jogszerû tartására engedéllyel rendelkezik (kivéve a kizárólag íjjal, ill. ragadozó madárral vadászókat),

d.) érvényes baleseti felelõsségbiztosítással rendelkezik.

Vadászat gyakorlásának tárgyi feltételei és vadászati korlátozások

20. § Vadat, vadászati célra engedélyezett – minimum 45 cm csõhosszú – vadászlõfegyverrel szabad elejteni, kivéve az íjjal és a ragadozó madárral történõ vadászatot. Nagyvadra íjászni kizárólag 50 fontnál erõsebb húzóerejû íjjal, nagyvad elejtésére alkalmas vadászvesszõvel szabad. Tilos mérgezett hegyû és robbanófejes vesszõvel vadászni.

A fenti rendelet mellékletét képezõ vadászati szabályzat természetszerûleg az íjas vadászatra is vonatkozik. Aki kizárólag íjjal akar vadászni (lõfegyverrel nem), íjászvizsgával kiegészített állami vadászvizsgát köteles tenni. Nem köteles viszont a vadászvizsga „gyakorlati vadászlövészet” követelményét teljesíteni.

Az állami vadászvizsga vadászíjász ismeretek anyaga elméleti és gyakorlati részbõl áll. A vizsga gyakorlati része a „vadászíjász készségvizsga”, amely az íj kezelésének ismeretét és a lõtudást hivatott vizsgálni. Követelményei a Vadászíjászat kézikönyvében olvashatók.

A vadászvizsgát a lakóhely szerint illetékes megyei földmûvelésügyi hivatal tartja. A vizsgára a vadászati felügyelõnél kell jelentkezni. Sikeres vizsga esetén, ugyanitt vadászjegyet válthatunk és megköthetjük a szükséges felelõsségbiztosítást is. A vadászjegy naptári évre szól. A vadászterület gazdájának engedélyével ill. – területi vadásztársasági tagként – tagi jogunk alapján, a helyi szabályokat mindig betartva indulhatunk az íjas vadászatra.

 Biológiai fegyver, avagy a mérgek

Már az õskori ember botanikai ismeretei és kiváncsisága elvezetett odáig, hogy sok növényben felismerje az emberre is veszélyes mérgek jelenlétét. A nyílmérgeket valamennyi kontinensen használták, Európa kivételével. A trópusi régiók törzsei még a legutóbbi idõkig is.

A nyílméreg a véráramba kerülve fejti ki hatását, olyan erõvel, hogy néhány miligrammja a legerõsebb kígyóméreggel (a fekete mamba mérge) is vetekszik, ezért a legkisebb nyílt seb is elegendõ a méreg felszívódásához. Célbajuttatják íjból, fúvócsõbõl, sõt lándzsahegyre kenve is, vadászat és harcok alkalmával. A dzsungellakó népek nem készítenek nagy erejû távolra ható fegyvereket. Céllövõ tudományuk sem a legjobb. Ezért fegyvereik erejét valamint a vadászat hatékonyságát nyílmérgek alkalmazásával tették teljesebbé. Leginkább olyan mérgeket használtak, melyek a lelõtt állat húsának elfogyasztásakor nem okoztak panaszokat.

Alapanyagként az elsõ helyen állnak a növényekbõl kinerhetõ mérgek. Követik ezt az állati eredetûek, valamint a közvetett módon elõállítottak.

A csoportosítást kontinensek szerinti beosztásban végeztem, a legjellemzõbb anyagok kiemelésével.

AFRIKA: Abesszínia–Szomália térségében nõnek az Acocanthera abyssinica és az Acocanthera Schimperi facsoportok. Megakadályozzák más fák magjainak kikelését, igy tiszta állományokat alkotnak. Ezek vaskos, fás gyökerébõl vonták ki az auabai nevû erõs nyílmérget, melynek egy nyúlra számított adagja 1 miligramm.

Délnyugat–Afrikában a hottentota törzsek amarilliszfélék (Boophone toxicana) gumóját használták erre a célra.

A szudáni djurok kutyatejfélék (Euphorbia) tejszerû levét addig sûrítik, míg kátrányszerûvé válik és ezzel kenik be nylaik hegyét. A méreg szétmarja a húst és heves gyulladás után sebtájék kocsonyaként málik szét.

A Kongó–menti népek (pigmeusok) az õserdõk fáira felkúszó piros virágú kalabásbab (Physostigma venenosum) szárából vonják ki mérgüket.

A Strophantus fajok magja és gyökere a szívmûködésre hat, ezért használják Nyugat–Afrikában, a Kongó vidékén és Malajziában is nyílméregként. Az Oleanderrel rokon Strophantus gratus hosszú repítõvel ellátott magvaiból vonják ki a kumbe nevû nyílmérget. Ez a bénító méreg hamar megállítja a szívmûködést. Az alig megsebzett vadak is elpusztulnak egy órán belül.

A félsivatagos Arab–félsziget és a sztyeppés Kelet–Afrika sem maradt nyílméreg nélkül. Itt az Adenium nemzetség tíz faja él. Az Adenium obescumot sivatagi rózsának is nevezik. Három méter magas kis fácskává nõ, melynek hordószerû törzse tartalmazza a keresett nedvet. A nemzetség egy másik faja megnõ tíz méter magasra is, virágai tölcsérszerûek. A fa kérgének megsértésekor csurog elõ súlyosan mérgezõ tejszerû nedve.

A legnagyobb mérgkeverõknek a Kalahári–sivatag busmanjait tartják, akik mintegy nyolcvan fajta mérget ismernek. Kis kosszarvból vagy kivájt tökbõl készült tartóban viszik magukkal a mérget, amit közvetlenül vadászat elõtt kennek fel a nyílhegyre. A mérget rovarlárvákból állítják elõ, de ez csak egy módszer a sok közül. A kék levélbogár (Diamplridia simplex) és a (Blepharia evanida) lárváit pálcikákkal nyomkodják szét egy edényben. Gyakran adnak hozá a Cissus juttae (2–3 m magas szárú pozsgás szõlõfajta) föld alatti gumójának nedvébõl. A busmanok más csoportjai méregkészítéshez gyüjtik a Gaimphidia lecusta lárváit is, amelyek egy egy bokor (Adenium behemianum) levelén élõsködve teljesen telítõdnek a növény mérgezõ nedvével. A lárvákat a Terminalia sericea kaucsukszerû nedvével keverik össze ragacsos péppé. A méreg nagyon erõs, megbénítja az idegrendszert. A kisebb állatokat percek alatt elpusztítja, de a nagyobb antilop órákig is vergõdik, míg elpusztul. A sebzett, kóválygó állatot egyszerüen a telepükre hajtják. A seb körüli részt kivágják, hogy a méreg ne szívódjon fel az egész testbe. A busmanok használják ezen kívül a puffogó vipera, sárga kobra, és a skorpió mérgét is. A hullaméreg kivonásához is kiválóan értenek, sõt ellenmérgeket is tudnak készíteni. Az ellenméreg hatóanyagát egy más helyen vágott sebbe dörzsölik bele.