Néztem a sötétbe, sötét éjszakába,

Régi elhunyt idők homályos titkába.

S amint belenéztem hosszasan, merevül

A ködök országa ím megelevenül:

És előttem járnak a hajdani képek

Mint egykor oly élők, mint egykor oly épek:

Szög hunfiak, amint sudár lovaikon

Íjat pöndörítve futtatnak a síkon,

Vagy kanca tejétől, bornak, ha megerjed,

Vidám lakomájok szilaj tüze gerjed,

Felhangzik az ének, a szív ereje pezsdül

S előterem a múlt, bústúl, örömestül.

Arany János